2015. január 20., kedd

Idegen nyelvek..... :)

Mostanában igen rendesen nyelvtanulási lázban égek, ami nem csoda, hiszen márciusban nyelvvizsgázok angolból, és mellette folyamatosan bővítem a spanyolbeli ismereteimet is :)

Sok emberben felvetődik a kérdés (főleg diákévekben): miért kell idegen nyelvet tanulni?
Először mindenki rossznak gondolja, illetve mindenkinek az jut az eszébe, hogy kötelező, mert benne van a kerettantervben..... de ha jobban belegondolunk (és van, hogy kicsit későn... bár sosincs késő e téren), akkor rájövünk egy idő után, hogy igen is érdemes nyelveket tanulni, mert ezt a tudást nem vehetik el tőlünk illetve nagy előnyre tehetünk szert a későbbiek folyamán (pl. karrier).


Nyelveket tanulni azért érdemes, mert az embernek tökjól esik, ha egy idegennel találkozik és érti, amit mond, pláne, ha komolyabb társalgást le lehet vele folytatni. Ezen beszélgetések által akár más népek életéről, kultúrájáról is sokat megtudhatunk, amely által látókörünk is kitágulhat :)
Az is sokkal megnyugtatóbb saját magunk számára, ha azzal a tudattal utazunk egy külföldi országba, hogy úgymond nem adhatnak el, mert kitudjuk fejezni magunkat bármilyen helyzetben :) :)
Karrier szempontjából pedig szinte nélkülözhetetlen az idegen nyelvtudás..... sőt, manapság többféle idegen nyelvtudással kiválthatóak olyasféle követelmények, mint például a tapasztalat ;)
Minél több nyelvet beszélsz, annál többet ér az adott személy a munkaerőpiacon :)


Én úgy gondolom, hogy a legnehezebb elkezdeni nyelvet tanulni (bár lehet, hogy másoknak az elején könnyebb), az elején még hozzá kell szokni a kiejtéshez, szavak tanulásához, de utána, amikor belerázódunk, minden gördülékenyen halad :) Ha megvan a kellő elhatározás és kitartás, akkor gond nem lehet :)

Ahányféle ember van, annyiféleképpen tanulunk nyelveket és mindenkinek más jön be a nyelvtanulás terén. Én anno az angolt nyelviskolában tanultam: olcsó volt, jónak tűnt, viszont 12-en voltunk a csoportban, amely azt jelentette, hogy a szóbeli fejlesztésre nem nagyon maradt idő..... illetve ahányan voltunk, mindannyian teljesen más tempóban haladtunk. Valakinek biztos bejön ez a típusú nyelvtanulás.... nekem viszont nem nagyon jött be.... ezért az elvégzett nyelvtanfolyam után magántanárhoz jártam (egy egyetemista tanított), akivel tisztába tettük azokat a dolgokat, amiket a nyelvtanfolyamon nagyon gyorsan kellett elsajátítani.

Nyelvtanulásnál nyilván az anyagiak határozzák meg a dolgok javát, viszont mégis azt kell hogy mondjam: nekem sokkal jobban bejön az, ha magántanárhoz járok. Most így tanulom a spanyolt, egy főiskolás srác (aki felsőfokon beszéli a spanyolt) tanít, méghozzá igen jó áron és emellett nagyon jól is tanítja a nyelvet...... mellesleg 1 évvel fiatalabb nálam..... xD Igazán mázlistának érzem magam, hogy egy ilyen jó tanárt találtam, aki még az időpontokkal kapcsolatban is nagyon rugalmas, mivel néha a munka közbeszól a nyelvórák időpontjaiba..... de mindig sikerül jó időpontot egyezteni :D

Ha valaki nyelvet akar tanulni, én mindenképpen ajánlom a facebook-on levő csoportokat, mert nagyon jó árakon ajánlanak oktatást az adott nyelvi szakon tanuló egyetemisták, és szerintem ők is ugyanolyan jól tudnak oktatni, mint a dupla vagy tripla áron oktató több éves tapasztalattal rendelkező tanárok.

Mindig is érdekelt, vajon melyek azok a nyelvek, amiket a legtöbben beszélnek illetve amelyek a legkedveltebb nyelvek, amiket szívesen tanulnak az emberek :)
Elsőnek jöjjenek azok a nyelvek, amelyeket a legtöbben beszélnek a világon. A sorrend így alakul:
1. kínai mandarin, 2. arab, 3. hindi, 4. angol, 5. spanyol, 6. bengáli, 7. portugál, 8. orosz, 9. japán, 10. német. A francia nyelv a 12., míg az olasz nyelv a 19. helyen áll ezen a listán.

Nyilván sokféle felmérés létezik, persze nagyon jól látszik mindegyikben, hogy amely országban sokan élnek (Kína), igen megdobja a nyelvet beszélők számát is. Meglepett az angol nyelv 4. helye, de szerintem az anyanyelv alapján is figyelembe vették a lista elkészítését, mert ha arra gondolunk, hogy az üzleti nyelv az angol és a legtöbb ember második idegen nyelve az angol, akkor ez a lista is másféle képet mutatna.
Érdekesség lehet még a portugál nyelv 7. helyezése, viszont ha belegondolunk abba, hogy Portugália 11 milliós lakossága mellett Brazília kb. 180 milliós lakossága is portugálul beszél, akkor rögtön meg is értjük a 7. helyet :D :D

Most pedig jöjjön a számomra még jobban érdekelt lista: mely nyelvek a legnépszerűbbek Magyarországon?
Többféle listát láttam, összesítésben elmondható, hogy az angol nyelv bombabiztosan áll az első helyen (szinte már alapnak számít az angol nyelvtudás). Utána következik a német nyelv, amely az elmúlt években kicsit háttérbe szorult, viszont az utóbbi pár évben, hogy "egy közös akarattal létrehozott gazdasági téren belül mozoghatunk" (nem elvándorlás, szó sincs erről), ismét megnőtt iránta a kereslet.
Ezek után kicsit vegyes a kép, igen népszerűek lettek az újlatin nyelvek (spanyol, francia, olasz), nyilván az adott országok népszerűsége is hozzátesz a dolgokhoz, illetve a nyelvtanuk is egyszerűbb, mint például a németé (én a spanyolból indulok ki).
Amit még nagyon fontos megemlíteni: hihetetlen ütemben növekszik az orosz nyelvet tanulók tábora is, mivel egyre több orosz nyelvű személy utazik országunkba és aki jelentős orosz nyelvismerettel rendelkezik, igen nagy előnyre tehet szert.
Egyre több ismerősömtől hallom azt, hogy igen érdekes nyelveket kezdenek el tanulni. Pl. arab, japán, kínai, egyéb szláv nyelv. Szerintem nem könnyű nyelvek, viszont ha valaki jól megtanulja őket, akkor később biztos tudja kamatoztatni ezt a tudást :)


Most jöjjön pedig a saját dilemma: angolul középfokon beszélek, spanyol nyelvből szépen fejlődök, viszont lassan majd el kell kezdenem gondolkodni a harmadik idegen nyelven, mivel önfejlesztésünk sosem állhat le ;) :)
Nagyon sokat gondolkodtam, hogy melyik nyelv legyen..... általános iskolában és középiskolában németet tanultam, abból is érettségiztem, viszont a nyelvtana által olyan szinten megutáltam a német nyelvet, hogy kb. a hátam közepére sem kívánom..... pedig tudom, hogy nagyon jó lenne a német nyelvtudás, de ha már arra gondolok, hogy a der-ből dem lesz, emellett minden főnévnek teljesen más a többesszámú végződése..... és nem is folytatom inkább xD  Egy mondatot tudok németül: Ich weiss es nicht (talán így kell írni xD)
Gondolkodtam azon, hogy el kellene kezdeni oroszt tanulni, mert belegondoltam, ha megtanulom a fő szláv nyelvet, akkor lehet esély arra, hogy a többi szláv nyelvet is értsem valamelyest..... viszont a cirill betűk megrémítenek.... xD xD
Végső befutó szerintem egy újlatin nyelv lesz: erősen gondolkodok a francia és az olasz nyelv között.... :) :) Hasonlítanak nyelvtanilag/kiejtésileg a dolgok kicsit, amely előny is és hátrány is: előny--> könnyen megjegyezheted, hátrány--> össze is keverheted a kettőt :D
Szívesen várom a szavazatokat, hogy a franciát vagy az olaszt érdemesebb tanulni ;)

Most jöjjön egy kis reklám..... saját tapasztalatból mondhatom: érdemes spanyolt tanulni! :)


Legyen akármilyen nyelv, ahogy írtam, ahány ember, annyiféle nyelvérzék, illetve ami nagyon fontos: elhatározás és kitartás mindenféle akadályt legyőz ;) :)

Ebben a bejegyzésben főképp a saját tapasztalataimat írtam le, illetve azt, ahogyan én látom az idegen nyelvek fontosságát, jellegzetességeit.... természetesen bármilyen véleményt szívesen fogadok hozzászólásban, üzenetben, postagalamb által :) :)

Ahhoz képest, hogy az idegen nyelvekről írtam.... igen hosszú bejegyzés lett :D :D
Most pedig folytatom a tanulást, tegyetek ti is így! :)
Vigyázzatok magatokra, minden jót! :)
Hamarosan jelentkezem! ;)
Üdv: Steve :) :)

Most pedig jöjjenek különböző nyelvű dalok, ha már a bejegyzés erről szól :D
James Morrison - You give me something :)
Marc Anthony & Jennifer Lopez - No me ames :)
Alizee - Moi Lolita :)
Tiziano Ferro - Perdono :)
Rammstein - Benzin :)
Dima Bilan - Eto byla lyubov :)
Tarkan - Kiss kiss :)
Galin - Vse napred :)
Panos Kiamos - Xartorixtra :)

2015. január 6., kedd

Új év, új kezdet, új célkitűzések

Sziasztok!

Először is mindenkinek örömökben és sikerekben gazdag boldog új évet kívánok! :)
Remélem, hogy mindannyiótoknak minden sikerülni fog, amit eltervezett erre az évre! :)


Én minden évemet azzal szoktam kezdeni, hogy felmérem az adott évet és összeírom azt a listát, amely azokat a terveimet/célkitűzéseimet tartalmazza, amiket megszeretnék valósítani, vagy legalább elkezdeni megvalósítani (mert van néhány olyan célom, amely megvalósításához egy egész folyamat kell) :) :)

A tavalyi évemhez szerencsére nem lehet sok panaszom..... mert sok élményt szereztem, sok helyre eljutottam, illetve szakmai sikerek is értek :) :)  Remélem, hogy a 2015-ös évem is legalább ilyen jó lesz :) :)

Terveimet és célkitűzéseimet mindig több csoportba sorolom (na itt kezd bonyolódni a dolog, ugye? egy lista, amely több csoportból áll xD)
Csak két csoport van: vannak a fontos dolgok, illetve a másik, amelybe olyan dolgok kerülnek, amik a fontosabb dolgok után következnek, azok az úgymond nagyobb vágyak.... amelyek közül, ha valamelyek megvalósulnak, akkor már plusz pont ennek az évnek :) :)

Nos akkor röviden, mik kerülnek bele a fontosak közé:
- Mindenképp szeretnék egy anyagi biztonságot létrehozni körülöttem! (ezt már elkezdtem a tavalyi évben, és ennek a folyamata zajlik ebben az évben is)
- Angol középfokú nyelvvizsgát letenni! A múltkori 4%-os lecsúszás miatt úgy döntöttem, hogy most már sikerülnie kell és ezért elhatároztam, hogy márciusban le is fogom tenni! Egy nyelvvizsga nem fog ki rajtam :D :D
- Államvizsga! Ahogy meséltem már biztosan: a felsőfokú szakmám mellett én jártam Földrajz BSc alapszakra is, méghozzá idegenforgalom szakirányra, amiből már teljesítettem a tárgyakat is + a szakdolgozatomat is megvédtem..... viszont amíg nincs meg a nyelvvizsga, addig a diplomát sem lehet megkapni. Államvizsgázni pedig reményeim szerint júniusban fogok. Néha úgy vagyok vele, hogy már egy 2-es is boldoggá tenne, de azért mégiscsak bele szoktam gondolni: jó lenne, ha egy jó átlag kerülne a diplomámba :) Ha sikerül, akkor kijelenthetem: Geográfus vagyok! :) :)
- Nyelvtanulás! Sosem tagadtam, hogy az angol mellett nagyon tanulom a spanyol nyelvet is és elterveztem, hogy spanyol nyelvből minimum erős középfokig elszeretnék jutni :)
- Szeretnék a barátaimmal sok időt tölteni és segíteni nekik, amiben tudok, mert tudom, hogy én is számíthatok rájuk, ha nekem kellene segítség :)

Ezek után pedig jöjjenek azok a tervek (vágyak), amiket szintén tervezek erre az évre:
- Jogosítvány! Már régóta tervezem azt, hogy megszerzem a jogosítványt autóra, de eddig nem nagyon volt időm rá sajnos..... de az egyik igen hideg reggelen elhatároztam, hogy ebben az évben leteszem a jogsit, szerzek egy olcsóbb árkategóriájú autót és a következő télen nem szeretnék a farkasordító hidegben félórákat várni a buszokra, a villamosokra és végül jégbe fagyva felmászni rájuk..... ezért gondoltam úgy, hogy kell az az autó, még ha csak párszor használnám rossz időjárás esetén..... ezenkívül azért jó, ha van :)
- Utazni! Mindig is szerettem új helyeket felfedezni és szerencsére a tavalyi évben is volt szerencsém etéren (Lipcse, Barcelona) :) Ebben az évben is szeretnék sok helyre eljutni. Mostani főbb terv, hogy Londonba eljussak :) L-el lenne jó elmenni, de a Barcelonás eset után többször is meggondolom, hogy egyáltalán merjek-e ilyet tervezni vele..... :(   Illetve ebben az évben nagyon szeretnék visszamenni Barcelonába is, mert nagyon megszerettem és bevallom, nem kicsit hiányzik is :) :)
Viszont ha más érdekes helyekre is eljutnék (Balaton, Prága, Róma, stb.), ezen helyek meglátogatásának is örülnék :) :) Ki nem örülne? :D :D

Akármi is valósul meg ebből és akármi nem..... én mindig pozitívan nézek a dolgok elé és a 2015-ös év elé is!! :) :)

Illetve igyekszem többet írni ide is..... remélem, hogy sikerül is :) :) :) :)

Még egyszer nagyon boldog új évet kívánok nektek!
Vigyázzatok magatokra!
Majd jelentkezem!
Üdv: Steve :)

Abba - Happy new year :)
Westlife - Beautiful world :)
Melanie C - First day of my life :)