Nos, arról még nem beszéltem, hogy anyum rákos.... és sajnos már elég régóta.... csütörtök délben már nagyon fájlalta a bal lábát, annyira, hogy már nem tudott ráállni.... ezért kihívtuk az ügyeletet. Az orvos ki is jött (a háziorvosunk volt épp ügyeletben), nem tudta pontosabban elmondani, hogy mi lehet a probléma, de viszont látta az eset súlyosságát, ezért mentőt hívott.....
A mentő anyumat bevitte a békéscsabai sürgősségire, én apummal és az ő nővérével mentem a mentő után kocsival..... idősebbik nővérem és öcsém már nem nagyon bírta sírás nélkül..... én teljesen jól tartottam magam és apum is....
A sürgősségin bevitték anyumat.... aki már nagyon szenvedett a fájdalmaktól. Nem sokkal később az orvos hívott be engemet és apumat.... Azt mondta, hogy elzáródott a bal lábánál a főér, ezért anyum bal lábában kezd akadozni a keringés... ezért átküldik a gyulai érsebészetre, ott tudják orvosolni a problémát értágítással..... de viszont azt is hozzátette, esély van rá, ha nem lesz sikeres a kezelés, akkor amputálni kell anyum bal lábát.....
ahogy kijöttünk a vizsgálóból..... onnastól elvágtak.... leültem a váróban és szó szerint elkezdtem zokogni..... az pergett előttem, ha levágják a lábát.... akkor ő feladja a rák elleni küzdelmet.....
apum nővére jött oda hozzám vigasztalni...... tudta jól, ha már én is sírok, akkor ott már baj van..... de viszont kb. 2 perc után összeszedtem magamat..... abbahagytam a sírást és mondtam apuméknak, hogy akkor menjünk át a gyulai kórházba..... Ekkor már 4 óra volt..... átértünk Gyulára..... anyumat már vizsgálták.... A másik nővérem szólt, hogy jön a kórházhoz, mert ők Gyulán laknak.....
Azt beszéltük addig apummal, hogy ha elmondjuk neki ezeket a dolgokat, tuti összeomlik..... de viszont úgy fair, ha tudja, hogy miről van szó..... rám maradt ez a "csodálatos" dolog, hogy elmondjam neki..... vártam az épület előtt.... meg is érkezett..... lenn az udvaron, a padon elmondtam neki a dolgokat, az amputáció lehetőségét is..... nos, az történt, amire számítottunk..... nővérem kicsit magába roskadt..... felhívtam az élettársát, hogy jöjjön be a kórházhoz nővéremhez..... én utána visszamentem apumékhoz.....
lassan készen lettek a vizsgálatokkal..... közben nővéremék is feljöttek az osztályra......
Az orvos elmondta, hogy rögtönzött CT vizsgálatot kért, amivel rátudnak jönni, hogy mi okozza pontosabban az elzáródást..... két lehetőséget vázolt fel:
1. vérrög zárja el az eret: akkor próbálják katéteres módon kitakarítani az eret
2. a daganat nyomja az eret: ekkor nincs más teendő, csak az amputáció jöhet szóba......
Mondtuk az orvosnak, hogy anyum nem biztos, hogy beleegyezik az amputációba..... erre azt válaszolta, ha nem megy bele, akkor vérmérgezésben meg fog halni.....
Ezek után úgy döntöttünk, hogy nem sokat tudunk tenni.... és már este 6 óra elmúlt.... ezért hazamentünk, de előtte megkérdeztük, hogy mikor tudunk érdeklődni a fejlemények felől.....
Hazafelé menet apumékkal megbeszéltük, hogy az én úgymond lelki-érzelmi stabilitásom miatt nekem kellene elmondanom anyum szüleinek, illetve a másik nővéremnek és öcsémnek anyum helyzetét..... erőt vettem magamon.... és elmondtam nekik minden dolgot, illetve a dolgok kimenetelét.... nem fogadták jól.... de ez érthető volt.....
Ezután öcsémmel hazamentem..... apum is otthon volt már.... este 9 után felhívtam az érsebészetet.... ott azt mondták, hogy anyumat sürgős jelleggel átküldték a békéscsabai kórházba amputációra..... ez egy újabb csapás volt a számomra.... de legalább tudtuk, hogy másnap hova kell bemennünk.
Másnap be is mentünk a békéscsabai sebészeti osztályra.... még nem műtötték meg anyumat..... de viszont felkészítettek minket az orvosok a legrosszabbra: annyira alacsony a vérnyomása, félő, hogy nem fog felkelni az altatásból..... ezután vitték be anyumat a műtőbe.....
apumékkal úgy döntöttünk (ekkor volt péntek délután 2 óra), hogy hazamegyünk, mert a műtét után úgysem tudunk beszélni anyummal.... mert altatásban lesz.....
Én mondtam apumnak, ha nem gond, akkor én Gyulára mennék a négyórási busszal..... mondtam neki azt is, hogy szombaton délután bemegyek anyához is...... J (extrabarát) már ott várt a gyulai autóbusz állomáson...... a kocsiban mondtam el neki, hogy mi történt anyummal..... láttam rajta, hogy nagyon sajnál......
Az estét szokásosan főzéssel kezdtük, utána filmezés, stb...... Az éjszaka folyamán nagyon sokat forgolódtam.... rossz érzésem volt..... J is mindig felébredt, megkérdezte, hogy jól vagyok-e.....
A hajnali órákban sokat gondolkodtam J-n is, és eldöntöttem, hogy szerintem így nem fogunk már többet találkozni és a következő találkozónkkor ezt megfogom vele beszélni..... Ő sosem fog egy emberhez sem komolyabban kötődni..... neki ilyen az életvitele.... én pedig nem akarok olyannal lenni, aki másokkal is van..... és nekem egy olyan pasi kell, akihez kötődhetek.... biztos értitek, hogy mire gondolok......
J-nél voltam szombaton délután 3-ig..... átvitt a békéscsabai kórházba is..... ott elköszöntem tőle, megbeszéltük, hogy majd beszélünk..... Ezután anyumhoz rohantam..... egy kicsit sokkolt a látvány, hogy nincs meg a bal lába..... de teljes mértékben visszafogtam magamat.....
Valahogy anyumon kettős érzéseket láttam: az egyik az, hogy ennél rosszabb is lehetne, a másik viszont, hogy már nem érdekli semmi.... nem akar küzdeni...... reménykedtem abban, hogy az előző fog felülkerekedni a későbbiekben..... Anyum sokszor folyamatosan nézett engem.... ezt egy kicsit furcsálltam.... de sokat beszéltem, úgy gondoltam, biztos ezért..... Este 6-ig voltam benn.... utána hazamentem..... /ha tudtam volna, hogy mi lesz másnap.... akkor biztos nem jöttem volna el tőle....../
Másnap, vasárnap én otthon maradtam, mert apum és az ő nővére ment be anyumhoz...... otthon ténykedtem 2 nővéremmel, öcsémmel és a két sógorommal.....
Délután 2-kor kocsiajtó csapkodást hallottunk.... kicsit vártam.... utána gondoltam kimegyek a belső udvarra..... borzasztó látvány fogadott: a két nővérem összeroskadásig zokogott, mellettük apum és nővére is sírt és nyugtatták nővéreméket.....
Kicsordult könnyel kérdeztem apumat: "Ugye nem?"
Erre apum ezt válaszolta: "De, a tumor teljesen elhatalmasodott és az áttétek mindenhol megjelentek."
Mondanom sem kell...... egy világ omlott össze bennem abban a pillanatban.....
és amikor az ember ezek után kapja a hívásokat.... mindenki részvétet nyilvánít..... minden egyes hívásnál megszakad a szívem.....
Az ismerőseim nagyon féltenek... mert tudják.... én nagyon ritkán sírok vagyis zokogok nagyon.... és egyszer kitörök.... és akkor nehéz lesz megállítani..... ezzel az az egy baj.... hogy már a 4. nap.... és ez még nem történt meg..... nem tagadom és nem szégyellem... szoktam sírni, főleg esténként vagy ha ránézek egy családi fotóra..... de az az igazi zokogás még nem volt..... és ezért féltenek engem.....
ezt még tetőzi, hogy én még sohasem voltam temetésen..... és itt vagyok 24 éves.... és az első temetés, amire megyek, az az édesanyámé..... muszáj lesz kibírni.....
tudjátok, az az egy vigasztal, hogy már nem szenved..... az utolsó napjaiban tényleg nagyon szenvedett...... nem is beszélve az amputációról.....
A keddi napon ott tört el egy kicsit a mécses, hogy kerestem az anyakönyvi kivonatát itthon..... és képzeljétek el..... anyum megőrizte az általános iskolai okleveleimet is..... kb. 15 éves okleveleket..... ezt a dolgot nagyon megkönnyeztem.....
Van úgy, hogy néha azon gondolkodok..... miért történik mindez..... elhiszem, hogy nem könnyű az élet.... sőőőt... néha kegyetlen.... de én túl fiatalnak gondolom magamat.... hogy ezen így át kelljen esnem.......................... pedig muszáj lesz, ki kell bírni és erősnek kell lenni.... nehéz.... de a tesóim és apum miatt is.....
Jelenleg én vagyok tesóim közül a legstabilabb... ezért elég sok minden - ügyintézések, adatközlés - rám maradt..... természetesen mindannyian ott segítünk, ahol tudunk.....
A temetés kedden lesz..... nagyon sok ember várható..... nekem szerintem nem sok ismerősöm lesz ott..... de igazából mondtam is nekik, nem várom el tőlük, hogy több 100 kilométert utazzanak..... örülök annak is, hogy írnak, és felhívnak engemet, hogy hogyan vagyok... nekem ez is nagyon sokat jelent.
Twisted sisteremet kellett vigasztalnom, mert sírt, amikor megtudta, hogy mi történt anyummal......
J is minden nap ír, kb. 2 naponta fel is hív (sajnos az ő ügye kicsit csúszik a történések miatt) ..... mindig mondja, hogy nagyon fáradt a hangom és pihenjek minél többet, legyek erős. Illetve mindig kihangsúlyozza, hogy sírjak minél többet.... mert ki kell jönnie.......... bár ilyen egyszerű lenne.... de idővel biztos ki fog jönni rajtam......
de tényleg sokat kellene pihennem.... este mindig fenn vagyok hajnali 2-3-ig..... egyszerűen nem tudok aludni.... és nagyon lefáradok az ügyintézésektől is.....
A facebook-on is rengeteg üzenetet kapok..... mind nagyon jól esik..... de néhány írásnál szintén meghatódok..... annyira sok jó ismerősöm van..... a mai napon a volt egyetemi konzulensem is írt nekem.... érzem, hogy nem vagyok egyedül.... de ez a hiányérzet, hogy nincs többé édesanyám.... ez feldolgozhatatlan..... nem lesz ott több születésnapon, karácsonykor..... nagyobb sikereknél..... annyira szerettem volna látni az arcát, amikor átveszem a diplomámat, stb....... de sajnos nem lesz ott.....
DE erősnek kell lennem.... és nem szabad elfelejtenem, hogy itt van még apum és a tesóim, az ismerősök..... és folytatnom kell..... meg kell valósítanom a céljaimat, mert tudom, hogy anyum is ezt szeretné.... nem hagyná.... hogy elhagyjam magamat..... ezért nem is fogom!
Evanescence - My Immortal
Ludovico Einaudi - Run
Fogadd őszinte részvétemet.
VálaszTörlésSajnálom.
VálaszTörlésKöszönöm!
VálaszTörlésSzerencsére már jobban vagyok.... hamarosan folytatódik a blog is ;)